Hírek
2012. Március 10. 22:30, szombat |
Helyi
Forrás: a szervezők
Tizenkettedszer versengtek a finom nedűk Vázsnokon

A Sásddal szomszédos Vázsnokon tizenkettedik alkalommal rendezte meg a helyi kiskerttulajdonosok egyesülete és a település önkormányzata a Mátyásnapi Borversenyt, melyre százhatvanhét mintával neveztek a gazdák.
Mint Fazekas Tibortól, a település polgármesterétől megtudtuk, a hagyomány szerint a kitűnő szőlőtermő vázsnoki szőlőhegy leve a 15. században eljutott Mátyás király asztalára is.
Az ideális tavalyi időjárási körülmények miatt akár jóval több mintával is nevezhettek volna 2012-ben a bortermelők, ha nem esett volna le a nagy hó. Így viszont akik nem fejtették le időben a bort, a havas-jeges terepen már nem tudtak feljutni a hegyre. Mindez különösen a vörösbormintáknál volt érzékelhető - mondta Fazekas Tibor.
A benevezett borokat a zsűrielnökként is közreműködő Bakonyi Antal, a Csányi Pincészet főborásza, valamint Vadai Mihályné és Ferencz Dénes Sásdról elszármazott borászok, továbbá Egerszegi Zoltánné, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Agrobotanikai Tanszékének szőlész-borász technikusa minősítette. A kóstolást négy helybeli leányzó munkája tette gördülékennyé.
A zsűri döntése alapján a fehérborok közül idén 14 érdemelt arany-, 33 ezüst-, 21 pedig bronzérmet és csupán öt nem kapott minősítést. A rosékat 2 arany-, 8 ezüst- és 9 bronzminősítéssel díjazták a bírálók, és közülük csak kettőt nem tartottak értékelhetőnek. A vörös mintáknál 12 arany-, 22 ezüst- és 33 bronzérem született úgy, hogy közülük hat maradt minősítés nélkül.
A bírálók az első helyezett borásznak választották a sásdi Szabó Jánost, másodiknak a mágocsi Bauer Ádámot, míg a harmadiknak a vázsnoki Megyesi Zoltánt, aki ezzel egyben a legjobb helyi borosgazda is lett.
A február 25-i eredményhirdetésen a sásdi Őszidő Klub férfikara - Tóth Gábor, Török Tamás, Rónai Elemér, Bális István, Németh István és Szabó János - Koszorus Jenő tárogatókísérete mellett bor- és katonadalokkal szórakoztatta a közönséget. Kiskároly János tangóharmonikán játszott, Mátics Gabriella Mátyás-mesével, míg Árki Gábor bortémájú verssel közreműködött.
Lejegyezte: Cserveni Gábor
Hívóképünk a 2011. évi vázsnoki borversenyen készült. Montázsunk fotóit a szervezők készítették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.