Városlista
2025. április 16, szerda - Csongor

Hírek

2019. Április 01. 08:19, hétfő | Helyi
Forrás: Dombó Média

Szép dombóvári siker a szellemi diákolimpián

Szép dombóvári siker a szellemi diákolimpián

Egymás után harmadszor adott otthont március 23-24-én a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos fináléjának a Tatai Olimpia Központ, ahova az Illyés Gyula Gimnázium két csapata jutott be.

A Magyar Diáksport Szövetség, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület által szervezett rendezvényen az első napon az V-VI. korcsoportos együttesek vetélkedőjét bonyolították le.
A dombóvári középfokú oktatási intézmény Bor Bernadett, Schönfelder Kata, Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs összeállítású alakulata 95%-ban tudott helyes választ adni az 1948-as londoni nyári- és a dél-koreai Pjongcshangban 2018-ban lebonyolított téli ötkarikás játékokkal kapcsolatban feltett kérdésekre, ám még ez a kimagaslóan jó teljesítmény sem volt elegendő ahhoz, hogy a mezőny élén végezzen. A győzelmet megszerző körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium együttese mögött a második helyet érdemelte ki a kivételesen nagy tudásáról számot adó társaság.

A másnapi folytatás során szépen helytállt a III-IV. korcsoportosok között a Berta Boldizsár, Futó Dániel, Horváth Boldizsár, Rákosfalvi Soma alkotta gárda, mely ötödikként zárta a nyolc csapat versenyét. A fiúknak különösen az 1956-ban az ausztráliai Melbourneben megrendezett nyári olimpia magyar vonatkozású sikereiben és a kajak-kenusok eredményeiben kellett tájékozottnak lenniük.

A hétvégi programot megtisztelte jelenlétével Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó, valamint Martinek János olimpiai-, világ,- és Európa-bajnok öttusázó, akik mindketten elismerősen szóltak a fiatalok remek teljesítményéről. Az Illyés Gyula Gimnázium tanulóit dr. Szenyéri Zoltán igazgató készítette fel a számukra szép sikert hozó megmérettetésre.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:00, kedd | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb, heti ajánlata

Best ajánlat!

2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár

Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.

2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi

Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát

A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.

2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi

ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát

A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.