Hírek
2014. December 10. 06:45, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Helytörténeti Múzeum
Római kori használati eszközök kerültek átadásra a Magyar Nemzeti Múzeum részére

A közeli Alsóhetényben udvarrendezés közben több vashulladék között vették észre a régi korból származó tárgyakat.
Római kori használati eszközök kerültek átadásra november 24-én hétfőn délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum részére, a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény Szepessy Szalonjában.
A közeli Alsóhetényben udvarrendezés közben több vashulladék között vették észre a régi korból származó tárgyakat. Kovacsik Zoltán helytörténész megnézte azokat, rögtön tudta, hogy a különböző funkciójú tárgyak, eszközök a római korból valók. Értesítette Dr. Tóth Endre régész- egyetemi oktatót a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának nyugalmazott főosztályvezetőjét, és Mráv Zsoltot a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgató helyettesét, akik városunkba utaztak, hogy átvegyék a tárgyakat.
Ahogy a szakemberektől megtudtuk nagy ritkaságnak számít a teljesen ép állapotban fellelt nyeles serpenyő (belső felén parázs hamujával!), melynek későbbi vizsgálata annak használatáról sok mindent elárulhat. Eddig csak a ságvári ásatásnál került elő egy kisebb méretű darab, de törött, korrodáltabb állapotban, így ez a korábbi lelet is igazolja a mostani darab jelentőségét.
Ezenkívül igen jó állapotú mezőgazdasági eszközök, feltehetően két csoroszlya, jó állapotú szépen ívelt kések penge részei, illetve egyéb használati tárgyak is „mustrára” kerültek a Nemzeti Múzeumba kerülésük előtt.
A tárgyakkal kapcsolatos jövőben esedékes különböző szakértői vizsgálatok eredményeiről, a restaurálásuk utáni állapotukról, későbbi sorsukról természetesen hírt adunk.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.
2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi
ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát
A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.