Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2011. November 05. 07:00, szombat | Kék hírek
Forrás: MTI

Pécsi bombafenyegetés: szabadon engedték az előállított férfit

Pécsi bombafenyegetés: szabadon engedték az előállított férfit

Tanúként hallgatták ki, majd szabadon engedték azt a férfit, akit a csütörtöki pécsi bombafenyegetéssel összefüggésben állítottak elő - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője pénteken az MTI-vel.

Rendőrautók állnak november 3-án a pécsi Árkád bevásárlóközpont előtt, amelyet bombariadó miatt kiürítettek. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Az NNI szóvivője azt is elmondta, hogy a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik. Az eljárás során adatokat gyűjtenek és további tanúkat hallgatnak meg.

A rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint aznap délelőtt a tűzoltóság ügyeletére telefonon bejelentés érkezett, amely szerint kora délután bomba robban egy belvárosi bevásárlóközpontnál, a bíróságnál, az ügyészségnél, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeinél. A telefonáló a robbantásokat arra az esetre helyezte kilátásba, ha nem engednek szabadon általa megnevezett fogvatartottakat.

Az ügybe bekapcsolódott a Terrorelhárítási Központ és az NNI is. Nyolc épületet ürítettek ki és vizsgáltak át, de sem bombát, sem más gyanús tárgyat nem találtak, egy embert ugyanakkor előállítottak a fenyegetéssel összefüggésben.

Az épületek kiürítése jelentős fennakadást okozott Pécs közlekedésében, az érintett épületekben felfüggesztették a munkát, a bíróságon tárgyalásokat szakítottak meg.

MTI

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek

Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán

Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.

2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek

Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.

2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek

Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó

Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.