Hírek
2018. December 07. 15:02, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Országos versenyt nyert a dombóvári trombitás
Az Oktatási Hivatal a művészeti szakgimnáziumok tanulói számára hirdette meg a XIII. Országos Trombitaversenyt, melyen egy dombóvári diák is részt vett.
A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumában november 30-án és december 1-jén lebonyolított megmérettetésen Sallai Domokos Barna a második korcsoportosok mezőnyében 13 társával vetélkedett.
A fiatalember az elődöntőben Ennio Porrino és Georg Philipp Telemann egy-egy művét szólaltatta meg hangszerén. A fővárosi Weiner Leó Katolikus Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium 11. évfolyamos diákja remek produkciójával bekerült a fináléba, ahol Tomaso Albinoni és Vladimir Peskin darabjait adta elő.
A zsűri Sallai Domokos Barna magas színvonalú műsorát az első hellyel jutalmazta. A zenei tanulmányait a dombóvári Kiszler Andrásnál elkezdő és jelenleg dr. Kis András által felkészített trombitásnövendék a muzsika iránti elhivatottságának, alázatának, szorgalmának, valamint tehetségének köszönheti a kiemelkedő eredményt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi
Jelentkezz honvédelmi táborba!
Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!
2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi
Elismerte tettét a várongi sírrongáló
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.
2025. Április 30. 08:14, szerda | Helyi
Netbankos csalásokra figyelmeztet a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A napokban két sértett tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek több millió forinttal rövidítették meg őket internetes bankolást követően.
2025. Április 29. 13:43, kedd | Helyi
Horváth János az Év Tolna vármegyei polgárőre
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025. évi Rendőrség Napja alkalmából szervezett ünnepi állománygyűlésén Horváth János, a Dombóvári Polgárőr Egyesület tagja vehette át az Év Tolna vármegyei polgárőre kitüntetést.