Városlista
2025. április 16, szerda - Csongor

Hírek

2014. Április 10. 10:36, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Labdarúgó NB I - Az MTK-hoz látogat a listavezető

Labdarúgó NB I - Az MTK-hoz látogat a listavezető

A listavezető Debrecen a kiesés elől menekülő MTK-hoz látogat, míg a második helyezett Győr a kilencedik Kecskemétet fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.

Kondás Elemér együttese a legutóbbi öt fordulóban közvetlen üldözőjével, a Győrrel, a harmadik Videotonnal, a negyedik Haladással, az ötödik Ferencvárossal és a most nyolcadik Péccsel találkozott, s ezeken a mérkőzéseken két döntetlen mellett háromszor győzött. Azaz a debreceniekre hosszú idő után egy papíron könnyebb meccs vár.
Ugyanakkor a jelenleg 14. helyen álló kék-fehérek biztosan nem fogják könnyen adni magukat, mivel a Budapest Honvéd elleni, múlt heti sikerük után is csupán két pont az előnyük a 15., már kiesést jelentő helyen álló Paks előtt.
A Debrecenhez hasonlóan a címvédő Győr is jó formában várja a hétvégi fordulót. Horváth Ferenc csapata a múlt héten több mint egy félidőt emberhátrányban játszva ért el döntetlent Debrecenben, előtte pedig sorozatban háromszor nyert. A listavezető mögött nyolc pont hátrányban lévő együttesre ugyanakkor biztosan nem vár könnyű meccs a nagyon masszív Kecskemét ellen, amely ráadásul szintén feldobott hangulatban érkezik majd Győrbe, mivel egy hete legyőzte a Videotont 3-1-re.
A tavasszal eddig nagyon gyengén szereplő székesfehérvári együttes - amely legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elbukott - a tizedik helyezett Pápát fogadja, míg a vele azonos ponttal álló, negyedik Haladás a hetedik Honvédot látja vendégül.
OTP Bank Liga, 24. forduló:
péntek:
PMFC-Matias - Újpest FC 19.00, vezeti: Iványi
szombat:
Ferencváros-Puskás Akadémia 14.00, v.: Erdős
Mezőkövesd-Zsóry FC - MVM Paks 16.00, v.: Farkas
Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 16.00, v.: Németh
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 18.00, v.: Becséri
MTK Budapest - DVSC-TEVA 20.00, v.: Vad II
vasárnap:
Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd 16.30, v.: Andó-Szabó
Győri ETO FC - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 18.30, v.: Solymosi

Címkék: Labdarúgás-NBI

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért

A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:

2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban

A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.

2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport

Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool

Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport

Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged

A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.