Hírek
2019. December 17. 18:15, kedd |
Helyi
Forrás: Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar,
Jazzes, swinges, filmzenés karácsony – az egész Dunántúlról érkeznek zenészek a marcali koncertre

Az idei alkalom az első, hogy téli hangversennyel is várja közönségét a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar, ami a Dunántúl legjobb zenészeit egyesíti.
Pécs, Győr, Szekszárd, Budapest, Kaposvár, Dombóvár, Balatonfüred, Nagykanizsa, Keszthely, Veszprém és más kisebb települések is képviseltetik magukat a december 29-én színpadra álló zenekarban.
A nem mindennapi együttes az év utolsó napjaiban Balatonmáriafürdőn próbál a fellépésre, hogy egy nagyszerű koncerttel ajándékozza meg közönségét. Az eseményre a karácsonyi hangulaton túl filmzenékkel, jazzes, popos és swinges átiratokkal is készülnek a muzsikusok. Az este során nemcsak Stevie Wonder és Duke Ellington ismertebb számainak fúvószenekari feldolgozását hallhatja majd a közönség, de olyan különleges klasszikusokat is, mint például a Diótörő swinges változata. Hogy az évadzáró hangverseny igazi családi program legyen, a műsorban helyet kaptak olyan kifejezetten gyerekkedvenc zenék is, mint a Jégvarázs vagy az Így neveld a sárkányodat című mesefilmek közkedvelt dalai. Nem utolsósorban pedig egy magyarországi ősbemutatóra is számíthatunk a zenekartól.
A Marcali Hidas Frigyes Zeneiskolában tartandó ingyenes koncertre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A zenekarról
Tóth Bence, Svájcban élő karmester – nemzeti és nemzetközi fúvószenekari versenyek rendszeres résztvevője –, és Tóth Ada, a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjea DDRF megalapításával kivételesen magas szintű zenélésre teremtett lehetőséget. Az együttest az ötletgazdák öt évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy a fúvószenét kedvelő, fúvós és ütős hangszereken játszó fiatalokat összefogják, és olyan válogatott együttest hozzanak létre, amely a világ bármely pontján megállja helyét. Ehhez szakmailag és szervezetileg is a nyugati trendeket követték.
Amatőr és profi muzsikusok közös munkája nyomán indult el az első fúvószenei tábor a Balaton déli partján. A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar (DDRF) nevű kezdeményezés önerőből, 36 emberrel kezdődött – és egyből folytatásért kiáltott. A nem mindennapi színvonalú közös munka lehetősége és az együtt játszás öröme egyre több profi és amatőr zenészt vonzott a nyári táborba. 2016-ban már több mint ötvenen ültek a próbateremben és koncerteken, 2017-ben pedig útjára indult egy második, a 10–14 éves korosztálynak szóló program is, a DDRF Gyermek–Ifjúsági Fúvószenekar. 2019 nyarán, az ötödik alkalmat záró koncerteken kereken száz gyerek és fiatal állhatott színpadra.2019 decemberében pedig – a nagy érdeklődésre való tekintettel – első alkalommal rendez téli tábort is a zenekar.
Az együttes mára egyre szélesebb közönséget vonz, 2019 nyarán, az ötödik tábor zárásaként teltházas koncertet adott a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában, ahol meghatottan fogadta az állva ünneplő közönség vastapsát.Az alábbi felvételek ezen a hangversenyen készültek.
Jacques Morali – YMCA
https://www.youtube.com/watch?v=jtt_qbVG7QI
Alfred Reed - El Camino Real
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.