Az olimpiák – lett légyen szó akár az ó-, akár az újkoriakról – tulajdonképpen sohasem szóltak csak és kizárólag a dicsőségről. Az elsőséget, a győztest mindig nagy becsben tartották, az erkölcsi siker már a kezdetektől anyagi, tárgyi elismeréssel, olykor busás jutalmazással járt együtt.

Az ókori játékokon például, amikor is a szent helyen, a görögországi Olümpiában szobrot is emeltek a bajnokoknak, pajzs, köntös, némelykor pedig – ha máshonnan nem, Homérosz Iliászából tudhatjuk - pénzdíj is megillette a legjobbakat. De a "bújtatott" javadalmazás részének tekinthető, hogy a győztesen hazatérőnek nem kellett adót fizetnie, s az egyéb "felülről érkező" kedvezmények sorában ingyen látogathatta a színházi előadásokat, és más juttatásoknak is örülhetett. Igaz, az amatörizmusnak a huszadik században sokáig dívó (túl)hangsúlyozása átmenetileg visszaszorította az olimpiai bajnokok pénzbeli jutalmazását, a legújabb kori ötkarikás játékok sikeremberei azonban többnyire az elismerés "kézzelfogható" formájával is rendre találkoznak, mert az államok nagy többsége fontosnak ítéli kiválóságainak kiemelt anyagi megbecsülését is.
Hogy példáért ne mindjárt a szomszédba menjünk: a magyarországi olimpiai jutalmazásoknak komoly hagyományuk van, és általánosságban megállapítható, hogy a derékhadhoz, vagyis az aranyérmeseit – meg a legjobbak között végzetteket is – kellőképpen dotáló nemzetek sorában az átlagosnál többet fizetőkhöz tartozunk. A nyolc magyar aranyat hozó londoni olimpia után a kormányzat úgy döntött, hogy az egyéni elsőség nettó 35 millió forintot ér, ami önmagában hatalmas ugrás a legutóbbi, 2008-as premizáláshoz képest, amikor is 20 millióval gazdagodott a Pekingben szólóban győztes magyar.
Mihez tartás végett és hogy plasztikusabbá váljék a kép: amíg a második világháború előtti utolsó - 1936-os - ötkarikás játékok "jutalomplusza" színház- és villamosbérlet volt, a világégést követő első csúcstalálkozó, vagyis az 1948-as londoni összejövetel magyar győzteseit 10 ezer forint illette meg. Két évtizeddel ezelőtt, az 1992-es, barcelonai győztesek 1 millió 550 ezer forintra tehettek szert, az 1996-os magyar olimpiai bajnokok mindegyikének illetménye pedig már 6 millió 350 ezer forintra nőtt, amihez képest szolid emelésnek számít a 2000-es "fejadag", merthogy Sydney magyar első helyezettjeinek 6 és fél millió dukált, míg 2004-ben 10 milliót kóstált az olimpiai bajnokká avanzsált honfitársunknak járó summa.

Német, amerikai és brit premizálás

A mára 35 millióra felkúszó külön jutalom nagysága különösen szembeszökő, ha a legeredményesebbek közül mondjuk a németek dotálási gyakorlatával vetjük össze a miénket: az ottani szisztéma a "plafonelvre" és gyakorlatra épül, amennyiben 2000-ben "megálltak" a csúcsnál. Vagyis Sydney óta ugyanúgy 15 ezer eurót – mai, 280-as árfolyamon átszámítva 4,2 millió forintot – kap a német olimpiai aranyérmes, tehát a londoni első helyezettek is ekkora "fejpénzzel" kalkulálhattak. Hasonló tapasztalható az amerikaiaknál, akik Athénban és Pekingben 25 ezer dollárra (mintegy 5,7 millió forintra) érdemesültek, és az USA ötkarikás sportját irányítók Londonra sem emelték feljebb az "aranyárat". Ez azonban csak a hivatalos "fejadag", mert a szponzorok révén nagyon is szép pénzekhez juthatnak hozzá a legjobbak, avagy a hirdetési piacon a legtöbbet érők.
Hogy mást ne említsünk, a versenysporttól Londonban búcsúzó úszófenomén, a 22-szeres ötkarikás győztes Michael Phelps a négy aranyért (és két ezüstért) dollár százezreket kasszírozhat, ami még annak fényében is komoly vagyonosodást jelent, hogy 2008-ban, a "csúcsra járatásos" olimpián Phelps az egyik leghatalmasabb fürdőruhaipari óriáscégtől 1 millió dollárt kapott, amiért mind a nyolc számban első lett, ahol elindult.
Nem kell különösebben sajnálni azért a többi amerikai aranyérmest sem, aki – ha nem is phelpsi szinten, de - szintén el tudja adni magát londoni diadalát meglovagolva, sem pedig az idei házigazdák sportos "numizmatáit". Még ha az amerikaiak "aprópénzéhez" képest az angolok papíron semmiféle központi olimpiai jutalommal nem számolhattak, azért a médiaszereplés, az aranyérmek hozadékaként megvalósuló szponzori szerződések nagyot javítanak a szigetországi hősök financiális helyzetén is. A londoni királyi posta bélyegein szereplő 2012-es sporthősök hosszabb távon is garantáltan (nem apró) pénzre tudják váltani érmes sikereiket, amellett a náluk eleve kiterjedt ösztöndíjprogram révén igazán tekintélyes – forintban számolva sokmilliós nagyságrendű – összeg formájában kaptak szó szerint is fontos segítséget ötkarikás felkészülésükhöz.
És ha már az "alulértékeltségnél" tartunk: a leendő, 2016-os nyári olimpia házigazdái, a brazilok is szűkmarkúnak bizonyultak – amúgy hosszú ideje és következetesen – aranyérmeseikkel szemben. A dél-amerikaiaknál tudniillik továbbra sincs állami premizálás, a központi apanázs helyett azonban szponzorok igenis garantálják a kellő elismerést. Például minden brazil olimpiai úszógyőztesnek bő 11 millió forintnak megfelelő "pénzmagot" ígértek, a férfi focicsapatot pedig a sportági szövetség biztatta meg financiálisan is, végül azonban elmaradt a sokmilliós jutalom, mivel a futballszamba-iskola legkiválóbbjai a döntőbe betáncoltak ugyan, az aranymeccset azonban elveszítették, így ugrott a prémium.

Nem úgy a trinidadi Keshorn Walcott esetében, aki megnyerte a férfi gerelyhajítók londoni vetélkedését. Az országos csúccsal első, 19 éves atléta, aki júliusban, még London előtt junior világbajnoki címet szerzett, az államtól az olimpiai sikeréért luxuslakást, 35 millió forintnak megfelelő pénzösszeget, továbbá földbirtokot és egyetemi ösztöndíjat is kapott. Emellett róla nevezték el a Caribbean Airlines légitársaság egyik repülőgépét és egy világítótornyot is. Mi több: a karibi ország miniszterelnöke nemzeti ünnepnappá nyilvánította augusztus 13-át, Walcott hazaérkezésének napját.
Általánosságban is elmondható, hogy a sportolójukra büszke országok "részegységei", régiók, városok, helyi önkormányzatok, vagy éppen dúsgazdag vállalkozók hol pénzben, hol természetben - például autóval, lakással, elektrotechnikai luxuscikkekkel – köszönték-köszönik meg a jól jövedelmező reklámlehetőségeket amúgy is "ölbe pottyantó" csúcsteljesítményeket.
A "csak" pénzzel fizetőket előre véve, vagy ha úgy tetszik a legjobbakat a legtöbbel honorálók irányába elmozdulva a sor élére kívánkozik Grúzia, amely valóságos csúcs gázsit, mintegy 280 millió forintnak megfelelő summát kínált fel az ország minden londoni győztesének. Végül is csak egyszer kellett az államkasszába mélyen belenyúlni: annak a grúz cselgáncsosnak a kedvéért, aki éppen a mi Ungvári Miklósunkat verte súlycsoportjuk döntőjében.
Azerbajdzsán sem akart lemaradni a sokat ígérők külön versenyében, amikor csaknem 270 millió forintnyi összeget ajánlott fel az aranyért. Bakiban az ígéret betartását ketten tudták ellenőrizni: az a két azeri sportoló, aki az ország két ötkarikás aranyérmét gyűjtötte be a brit fővárosban. Szingapúr 224, Örményország pedig 210 millió forintnyi felajánlást tett, ám hiába, az ő képviselőik közül senki sem nyert Londonban. Ahogyan Malajziában is a kincstárban, illetve a jótékonykodni akaró aranybánya-tulajdonosnál maradt a felajánlott jutalom: egyfelől 73 millió forintnyi készpénz, másfelől egy 140 millió forint értékű aranyrúd. De nem volt kinek fizetnie az aranyéremért például Kirgizisztánnak (58 millió forintnyit adott volna a londoni elsőségért), Egyiptomnak (36,5 millió), Bulgáriának (28), Tádzsikisztánnak (17,5), Szlovákiának (12,5) vagy éppen Ausztriának (7,5).

Az olasz az egyik leggálánsabb európai nemzet

Kazahsztánban a hét olimpiai bajnok fejenként 70 millió forinttal egyenértékű pénzjutalmat kapott. A Dominikai Köztársaság egyetlen londoni győztese 56 millióval gazdagodott, az üzbégek "szólistája" 42 millióval, az egyik leggálánsabb európai nemzet, az olasz ötkarikás nyerteseinek – mind a nyolcnak – bő 40 millióval honorálta elsőségét. Az oroszok, a litvánok és az ukránok bajnokai 28 millió forintnyi állami pénzhez jutottak, a három fehérorosz aranyérmes szintén 28 millión felüli külön prémiuma pedig egy "zsíros" állami ajánlat lett, amely szerint a londoni sikeremberek életük végéig kolbász- és felvágott-ellátmányra jogosultak. És ha már eledel…
A nigériai kormány a forintban bő kétmilliós prémium mellett megtarthatta egyéb adományát is, jelesül az egy éven át járó ingyen tejet, mivel egyetlen sportolója sem diadalmaskodott a brit fővárosban. Győzelme nyomán ugyanakkor a Dél-afrikai Köztársaság négy evezősének és két úszójának különös módon "tejeltek". Egészen pontosan egy tehetős gazda egy-egy tehenet adományozott nekik. Akadt, aki elfogadta élőben az "állati" jutalmat, de akadt, aki inkább kimérve, marhahús formájában kérte a kérődzős ajándékot. Az országban amúgy egy tehén ára átlagosan hétezer randra, mintegy 200 ezer forintra rúg.
A bevezetőben már volt szó a mieinkről, itt, az írás végén térjünk vissza rájuk, hiszen a legkiemelkedőbben produkáló magyar sportolók a nemzetközi "bevételi" rangsorban is előkelő pozícióban zártak. A legjobb besorolás persze az angol fővárosban a legtöbb pénzt, 63 milliót "összelapátoló" kajakos Kozák Danutáé, aki 35 millió forintot érő egyéni sikere mellett a négyes győzelméért is kapott további 28 milliót. Az úszó Gyurta Dániel alig maradt el tőle, mert miután kétszáz mellen világcsúccsal nyert, százon negyedikként, a vegyesváltóval pedig ötödikként zárt, 58 millió lett a jussa. Kovács Katalinnak megszakítás nélkül a londoni bizonyult a harmadik olyan olimpiájának, amikor a kereseti versenyben dobogón végez. A 36 éves kajakos háromszoros olimpiai bajnokká avanzsált Londonban, ahol tagja volt a győztes négyesnek, amellett Janics Natasával párosban ezüstérmesként végzett, mindezért pedig 50,5 millió forint dukált neki. Janics 42,5 millióig jutott, a kalapácsvetés győztese, Pars Krisztián, akárcsak a lólengésben első Berki Krisztián, a 10 kilométeres maratonúszásban mindenkit maga mögé utasító Risztov Éva és a brit fővárosban végig ellenállhatatlanul kardozó Szilágyi Áron egyformán 35 millióval gazdagodott. A lista első tíz helyezettje közé került még az aranyérmes kajakpáros, Kökény Roland és Dombi Rudolf az egyformán 31,5 milliójával, míg az úszó Cseh László londoni összteljesítménye 29,6 millió forintot ért.