A városka közösségépítő emberének - aki többek között a díszjelvény elismerés boldog-büszke tulajdonosa is volt - jellemző habitusát Máté László nyugalmazott tanár, népművelő idézte meg az előhangként elmondott gondolatok egyikével: „Hol volt, hol nem volt, még a gurító dombon is túl, ahol a tolató mozdony a földbe túr, élt egyszer egy öreg vasutas. Néha-néha napján FEL-FEL lelkesedett, de hamar BELE nyugodott. Békés barkácsolásban teltek napjai, és amikor a nap már lenyugodott, feltette az ÖTA által támogatott szemüvegét és újságot olvasott egy forgalomból kiszuperált zárlámpa fényénél. De hiába is kereste nap, mint nap, egyetlen újságban sem találta a vasutasok horoszkópját. Ezen elgondolkodott, majd égre emelte rövidlátó /III. csoportos/ tekintetét és fürkészte a csillagok üzenetét. Nem hiába, mert egy szép "Vasutasnap"-on tollat ragadott, és leírta, amit látott: a bolygók nekünk szóló üzenetét."

A régi jó barát és munkatárs, Harangozó László, Dombóvár Díszpolgára, ny. vontatási főnök meghatottan emlékezett az ünnepeltre, a sokoldalú és ambiciózus emberre. Számos közös élményt idézett fel s olyanokat is, amelyeket most először osztott meg a jelenlévőkkel. Mint az est szakmai házigazdája külön köszöntötte „a távolabbról (Pécs, Szeged) is eljött vasutas-társakat s azokat is, akik Beles Lajos életútjának csak egy-egy szegmensét ismerték jobban, behatóbban. A Család, a helyi kis és tágabb közösség önzetlen támogatását élvezzük most is, amikor Lajos már negyedik éve nem lehet közöttünk. A bő három évtizede megkezdett vasút-történetigyűjteményezés és kiállító munka örökösei még nem nyugodhatnak meg, mert igény s jogos elvárás is van annak érdekében, hogy az eddig néha vakvágányra jutott ügy immár végleg és megnyugtatóan megoldódjon.” Sok más mellett – jelezve, hogy egy-egy fontosabb állomásra még később érdemes lesz visszatérni – ő az újító és fejlesztő, kreatív embert idézte meg külön is.

Őt követte ifj. Francz József, az életút utóbbi évtizedeinek jó ismerője, a (vőként) családi kötelék révén és azzal együtt Beles több munkájában alkotótárs. Segítségével megismerhettük az igen hányatott gyermekkora ellenére magába erőt szívott és igyekezete révén pozitív, mindig előre lendítő, problémamegoldó gondolkodást sugárzó embert, aki éppen 1956-ban, mint a MÁV kötelékébe lépett tanonc kezdte és ismerte meg a szolidaritás és gondoskodás példáit. A megszenvedett és megérdemelt kiemelkedés viszont sosem töltötte el önteltséggel; élete maga is az állandó önképzés, a megszerzett tudás és továbbadása, valamint a társasági élet szervezése, jobbítása jegyében telt el. Máig feledhetetlen sokak számára az 1986-os jótékonysági rendezvény megszervezése az SOS Magyar Gyermekfalu-hálózat létrehozására, családos klub- és vacsoraestek, szórakoztató programok lebonyolítása. A Tolna megyei Népújság rendszeres tudósítójaként az 1970-es évektől több száz cikket jegyzett. 1987-ben a Vontatási Főnökségen kialakított emlékszoba és gondozása szintén szívügye volt - sokan az országból s a határon túlról később e munkáját ismerték talán a legjobban. Tudományos és szakírói munkásságának java napvilágot látott; a szakmában világ-tekintély Morgan-cég is felfigyelt ilyen irányú tevékenységére, sőt támogatta azt. Hobbijait is elmélyülten művelte: a rádióamatőrség (mesterfokon!), a rádiós klub, vagy a fotózás, a városi televízióban végzett, ma már legendás műsorai, feledhetetlen portré-készítő munkája. A szépíró, a szakmai hírverő, stiliszta és lankadatlan szorgalmú szerkesztő a népszerű Indóház című folyóirat működtetésében, majd a Mozdonyok című kötetben végzett nagyszerű munkájában is kicsúcsosodott. Hely- és gazdaságtörténeti szempontból végzett értékes tevékenységét mostanra már az utódok is felismerték. Nincs olyan tanulmány, amely ne támaszkodhatna biztosan Beles Lajos valamely - például sporttörténeti - alapos kutakodásának eredményére. (Csak remélhetjük, hogy hátrahagyott kéziratai alapján még születhetnek kései Beles-művek!?)

A tisztelt előd emlékét a késő-délután órái mellett az ez alkalomból Horváth Katalin és Müller Ádám múzeumi munkatársak által készített igen színvonalas és ötletgazdag kiállítás eleveníti meg, s a Helytörténeti Gyűjteményt működtető Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület elfogadott éves tervének szellemében készült el.

A Szegedről érkezett Gyarmati Gyula nem titkolt meghatottsággal idézte meg és szólt ifjúkortól oly kedves barátja, szak- és gyűjtőtársa, Beles Lajos színes és barátságos egyéniségéről, amit egy szűk kis csoport tagjaként is oly sokszor megéltek együtt.

Az elnöki zárszó előtt dr. Kriston Vízi József olvasta fel Beles Lajos egy kevéssé ismert írását, amelyben a négy éves levelező gépész oktatás és vizsgák izgalmait elevenítette fel egy késői visszaemlékezésében a szerző. Máté László pedig a nagy sikerű „Vasutas Murphy”-ből vett sziporkákkal oldotta az emlékezés – egyébként oly valóban emberire sikerült – óráját. A jelenlévők java nem oszlott szét, hanem hosszas beszélgetésekben, Helén asszony saját készítésű pogácsái, a háziak italai mellett múlatta még az időt: járta körbe a kiállítás mozdony-installációját, a számos rejtett relikviát, fotókat, jelvényeket, cikkeket, gyűjtött-becses iratokat. Ahogy többen is mondták: „egy izgalmas, dombóvári vasúti pálya” lenyomatát…

Az ifj. Francz József, Ollé Róbert és Kertész Tamás közreműködésével létrejött kiállítás november 24-ig tekinthető meg; az érdeklődők és főleg a diákok számára - előzetes bejelentkezéssel a Könyvtár számain - feladatlappal bővített tárlatvezetést és foglalkozást Müller Ádám technikatörténeti múzeumpedagógus tart október 31-től.

szöveg: Kriston Vízi József
fotók: Harangozó Éva