Városlista
2025. április 17, csütörtök - Rudolf

Hírek

2018. Június 18. 15:17, hétfő | Helyi
Forrás: Dombó Média

368 kilométert tekertek Dombóvártól Ogulinig

368 kilométert tekertek Dombóvártól Ogulinig

Nemcsak protokolláris eseményekkel erősíti testvérvárosi kapcsolatait az önkormányzat, hanem más módon is.

Június 12-én azért kelt útra Dombóvárról egy ötfős kerékpáros csapat, hogy a horvátországi Ogulinban néhány nappal később találkozzon a német partnertelepülés, Kernen im Remstal ugyancsak biciklikkel érkező küldöttségével, valamint a két delegációt vendégül látó házigazdákkal.

A Városháza elől kigördülő társaság Kaposvár és Nagyatád érintésével jutott el Berzencére az országhatárig, majd azt átlépve folytatta az útját szinte végig sík terepen a Dráva mentén egészen Molvéig. Az első napon a hatalmas hőség és a felforrósodott aszfalt alaposan próbára tette a kerekezőket, akik nyitányként 120 kilométert teljesítettek. A folytatásban az „égiek” továbbra sem kímélték a bicikliseket, akiknek ezúttal az előbb csak szemerkélő, később pedig szakadó esővel gyűlt meg a bajuk. Emiatt két másfél órás kényszerű szünetet is be kellett iktatniuk a tervezett programjukba, sőt két defekt is hátráltatta őket, ám így is sikerült elérniük a reggeli starttól 122 kilométerre lévő célt, Sziszeket. Az ottani éjszakai pihenést követően dimbes-dombos vidéken tekert a csoport. Az egymást felváltva követő emelkedők és lejtők alaposan kifárasztották a társaság tagjait, akik utolsó erőtartalékaikat is mozgósították azért, hogy a harmadik napon legyőzzék az Ogulinig hátralévő 126 kilométeres távot. Az erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken, kisebb és nagyobb településeken át vezető út végén hatalmas ovációval fogadták a horvátországi testvérváros főterén a házigazdák és a Dombóvár-Kernen im Remstal Baráti Kör lelkes tagjai a kerékpárosokat. Nem sokkal utánuk befutottak a német partnerváros biciklistái is, akik öt nap alatt több mint 600 kilométert hagytak maguk mögött. A három település polgármestere - Szabó Loránd, Stefan Altenberger és Dalibor Domitrovic - közösen ültetett két fát a nemzetközi találkozó emlékére az egyik helyi általános iskola parkjában. A házigazdák vendégeiknek bemutatták a Dobra-folyó és a Klek-hegy mellett csodálatos természeti környezetben lévő városuk nevezetességeit, valamint erdei pikniket és kirándulást is szerveztek számukra a Plitvicei-tavak Nemzeti Parkba. Az önkormányzati vezetők abban egyeztek meg, hogy jövőre a németországi Kernen im Remstalban fognak találkozni, természetesen a dombóváraik és az oguliniak bringával tekernek majd odáig.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:00, kedd | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb, heti ajánlata

Best ajánlat!

2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár

Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.

2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi

Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát

A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.

2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi

ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát

A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.