Hírek
2024. December 03. 16:00, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Előzzük meg a tüzeket az ünnepek alatt!
December elsején, vasárnap gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak.
Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket.
Tavaly decemberben tizenkilenc otthonban csaptak fel a lángok Tolna vármegyében, három kéménytűz és tíz kisebb kiterjedésű tűzeset mellett hat alkalommal harminc négyzetméternél nagyobb területen keletkezett tűz. A tizenkilenc esemény során összesen háromszázkét négyzetméternyi épített terület égett le, amelyek eloltásához negyvenegy tűzoltófecskendő vonult.
Hét alkalommal a fűtésrendszer nem megfelelő funkcionálása miatt keletkeztek tüzek (tüzelő- és fűtőberendezés meghibásodása, padlástéren kéménybe épített gerendák beizzása), három esetben pedig elektromos eszközök meghibásodásra voltak visszavezethetőek a tüzek keletkezési okai (háztartási nagygépek gyulladtak ki és villanyóraszekrényben csaptak fel a lángok). Két alkalommal – december hatodikán Bonyhádon, míg szilveszter éjjelén pedig Pálfán - olyan fűtésrendszer meghibásodásával kapcsolatos tűzesethez siettek a vármegyei tűzoltóegységek, ahol egy-egy idős lakó életét már nem lehetett megmenteni.
Évente országosan 50-60 eset hozható összefüggésbe az adventi koszorúval. Ha nincs a gyertyák alatt fém alátét, amint leég a gyertya, meggyullad a koszorú is, és ha nem észleljük időben a tüzet, a lángok a bútorokra, majd a szobára is átterjednek. Akár vásárolunk, akár magunk készítjük az adventi koszorút, ügyeljünk rá, hogy a gyertyák alatt legyen gyertyatüske. Ha nincs ilyen, inkább ne gyújtsuk meg gyertyákat. A koszorút olyan helyre tegyük, ahol nincsenek éghető tárgyak és anyagok, az égő gyertyát pedig egy percre se hagyjuk felügyelet nélkül.
A karácsonyfának szánt fenyőket jóval a megvásárlás előtt kivágják, így a fűtött lakásban hamar kiszáradnak. Egy kiszáradt fenyő olyan jól ég, hogy ha egy ponton meggyullad, néhány másodperc és az egész fa, nem sokkal később pedig a környezete is lángokban áll. Késleltetni tudjuk a fenyő kiszáradását azzal, ha díszítésig egy vödör vízben tároljuk, illetve vannak olyan fenyőtalpak is, amelyekben vízben áll a fenyő. Így magasabb a nedvességtartalma és nehezebben gyullad meg. A karácsonyfát fűtőeszköztől és más hőforrástól legalább másfél méterre tegyük. Ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzójú fényfüzérekkel, inkább LED égősort tegyünk rájuk, és ezt is kapcsoljuk ki éjszakára.
Ne használjunk silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzéreket, égősorokat, karácsonyi díszkivilágítást. Amelyik terméken van CE jelölés, az megfelel az uniós biztonsági előírásoknak, és tűzvédelmi szempontból is biztonságosabb. Külső helyen csak kültéri fényfűzért használjunk dekorációként. Ha a díszkivilágítás sérült, megtört a vezetéke, vagy a hosszabbítónk hibás, eldeformálódott, megolvadt, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet. Ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, vagy a hosszabbító, mint amilyenre szükségünk van, akkor is ki kell fektetni. Ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, felforrósodik, majd meggyullad. Az égősorok vezetéke ne kerüljön asztal vagy szék lába alá, ne pakoljunk rá tárgyakat, mert megsérül és tüzet okozhat.
A csillagszórók 1000 és 1600 Celsius fok közötti hőmérséklettel égnek, ezért ne tegyünk csillagszórókat a karácsonyfára. Egyszerre mindig csak egy csillagszórót gyújtsunk meg. A legbiztonságosabb, ha kültéren használjuk őket. A leégett, de még forró csillagszóró maradványát nem szabad egyből a kukába dobni, előtte mártsuk vízbe.
Akik elutaznak az ünnepekre, áramtalanítsák azokat a műszaki cikkeket, amelyeket nem szükséges állandóan feszültség alatt tartani.
Az ünnepi tüzek megelőzésének is egyik legjobb eszköze a füstérzékelő, amely közvetlenül a tűz keletkezésekor hangosan sípol, így azonnal tudomást szerzünk a tűzről, így van időnk eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat. Lehet, hogy egy füstérzékelő nem a legkreatívabb karácsonyi ajándék, de praktikus. Már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a WIFI hálózatra csatlakoztatva az okostelefonra is jelzést küld. Egyedül élő idős hozzátartozóinkhoz ilyet érdemes beszerezni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 04. 09:00, szerda | Helyi
Egy életmű hagyatéka - Csonka Sándor képeiből nyílt kiállítás Dombóváron
A Gondviselés Háza Arany Sziget Idősek Otthona kapta meg a néhai dombóvári festőművész képeit.
2024. December 03. 08:00, kedd | Helyi
Adomány a Fekete István Múzeum számára
Adomány a régi jóbaráttól: a Fekete István Kulturális Egyesület alapítótagja Gálfi Zoltán egy őzagancsot és két óvári akadémiai kiadványt (1936, 1938) adományozott a Fekete István Múzeumnak.
2024. December 02. 15:55, hétfő | Helyi
Szolgálaton kívüli rendőr talált rá az idős nénire Dombóváron
Varga Viktor törzszászlós szolgálaton kívül autójával egy buszmegálló mellett haladt el, amikor annak lámpája bevilágított a megállóba, ahol egy idős néni az esőtől átázva üldögélt.
2024. December 02. 14:01, hétfő | Helyi
Lakóházat veszélyeztetett a dombóvári tűzeset
Kommunális hulladék és gaz égett december 1-jén délután Dombóváron, egy Erzsébet utcai lakóépület hátsó kertjében.